A kötőelemek által kiválasztott kötőelemek csatlakozási jellemzői és alapvető követelményei

A mechanikus csatlakozás két kategóriába sorolható: statikus és dinamikus csatlakozás. A statikus kapcsolat egymáshoz rögzített, a relatív mozgás nem megengedett. A dinamikus kapcsolatban egymáshoz képest bizonyos formában mozoghatnak. Az acélszerkezetben lévő csatlakozás statikus csatlakozás, a menetes csavaros vagy csapos csatlakozás pántként vagy csapként dinamikus csatlakozás.

A mechanikus csatlakozás is két kategóriába sorolható: szétválasztható és nem szétválasztható csatlakozás. A leszerelhető csatlakozás szétszerelése után újra összeszerelhető, majd újra használható (általában többször is szétszerelhető); a nem leválasztható csatlakozás szétszerelésekor az összekötő elem vagy a csatlakoztatott elem megsérül, és nem használható, kivéve, ha megjavítják vagy kicserélik. A menetes rögzítőcsatlakozások és a csapos csatlakozások többnyire leválaszthatók, a szegecses csatlakozások pedig nem bontható csatlakozások.

(1) A kötőelemek erő- és átviteli módja

A két összefüggő rész közötti relatív mozgás lehetőségének szempontjából az ún. kapcsolat a relatív mozgás korlátja. Például két összekapcsolt résznek lehet relatív mozgása három egymásra merőleges irányban és relatív mozgása három egymásra merőleges tengely körül saját szerkezeti jellemzőik miatt, és nincsenek összekötő részek. Az összekötő elemmel történő összekapcsolás után a statikus kapcsolat minden relatív mozgást visszatart, és csak egy bizonyos irányú relatív mozgást vagy egy bizonyos tengely körüli relatív mozgást enged meg. Az ilyen típusú relatív mozgások esetében probléma van az erő módjával. 4 módon lehet összefoglalni:

1. Az összekötő felület síkjára ható tengelyirányú erő, amely a két összekapcsolt rész szétválását okozza;

2. Az egyik a két összekapcsolt rész összekötő felülete mentén ható oldalirányú erő, amelyek hajlamosak egymáshoz képest elmozdulni;

3. Az összekötő felületre merőlegesen ható pár forgatónyomatéka a két összekapcsolt rész egymáshoz viszonyított elfordulását okozza;

4. Néhány, az összekötő felületre merőleges irányváltó nyomaték hatására a két összekapcsolt rész viszonylagosan elfordul.

Természetesen egyes kapcsolatok egyidejűleg ki vannak téve az erők vagy nyomatékok ilyen kombinációjának. Ekkor az egyes erők vagy nyomatékok hatása a kapcsolat egyes részeire külön-külön elemezhető, majd kombinálható a teljes hatás meghatározásához.

A rögzítőcsatlakozás különböző igénybevételi módokon viseli a terhelést, hogyan továbbítja a terhelést a csatlakozásban? Ez az erőátvitel problémája. Összegezve, két módja van: az egyik, hogy áthaladjon a csatlakoztatott és összekötő részek összekötő részének érintkezési átviteli erején. Ekkor a csavar tengelye meg van feszítve, nyírva és összenyomva, és menete Az összenyomódás, hajlítás, nyírás és összenyomódás függvényében más fejek is fellebbezés tárgyát képezik. Ha több összekötő elem vagy szerkezeti elem van, amelyek erőt adnak át (például menetfogak) a csatlakozásban, akkor gyakran előfordul, hogy az egyes darabokon vagy elemeken egyenetlen erőhatás lép fel. A másik az, hogy az erőt a csatlakozásban lévő összekötő elem érintkezési felületének súrlódásán keresztül adja át, és az összekötő elem a csatlakoztatott darab rögzítésére szolgál, hogy biztosítsa az érintkező felületek közötti elegendő pozitív nyomást. Ha több összekötő elem van a csatlakozásban, akkor minden csatlakozásnál egyenetlen súrlódási probléma lép fel.

Természetesen vannak olyan kapcsolatok is, amelyek egyszerre kétféleképpen adják át az erőt. Ebben az időben gyakran az egyik út a fő támasz.

Az erőátviteli mód megválasztása elsősorban a csatlakoztatandó szerkezet, a csatlakozásra ható erő nagysága és jellege, a csatlakozó alkatrész gyártása és összeszerelése, valamint az összeszerelési folyamat körülményei alapján történik. Általánosságban elmondható, hogy a súrlódási módszer alkalmazásakor nagyobb figyelmet kell fordítani a megbízhatóságra